Hanka Banka és az Álmodozók - harmadik fejezet
III. Hanka Banka és a sellőlány
Miután elköszöntek Bolyhostól és Bukfenctől, már túl késő és sötét lett volna tovább indulni, így Hanka Banka és Cicmerszon sátrat vert éjszakára az erdő szélén. Reggel, mire az első napsugarak elkezdték simogatni a fák törzsét, a két jóbarát már összecsomagolva tervezgette az aznapi útvonalat.
-Tényleg! A tenger! - nevetett fel Hanka Banka, majd észbe kapott, és nyugtatni kezdte barátját. - Ne félj, nem engedem, hogy bajod essen!
- Ez komoly dolog! A macskák nem szeretik a vizet, Hanka Banka! Nem tudnak úszni! - mondta határozottan Cicmerszon.
- Persze, hogy van! Szép narancssárga! - vágta rá a kislány vidáman.
- Hát jó, legyen. De legyünk nagyon óvatosak és kérlek, ezúttal ne keveredjünk semmilyen meggondolatlan kalandba. Legalábbis ne a vízben!
- Rendben, minden kalandot jól meggondolunk majd, ne aggódj Cicmerszon! - nyugtatta barátját mosolyogva Hanka Banka.
Az erdőtől indulva a Bársony-tenger partjára a Fodros Réten át vezetett az út. Itt Hanka Banka és Cicmerszon megálltak epret szedni reggeli gyanánt, a rétet átszelő Zöldike patakban pedig megtöltötték a kulacsaikat is. A tengerpartra érve aztán egyenesen a kis tarisznyarák, Matatóni műhelyéhez siettek, melynek türkízkékre festett kerítése már egészen messziről észrevehető volt. Matatónit mindenki a környék ezermestereként ismerte, rengetegen bízták rá javításra szárazföldi és vízi járműveiket.
- Nagyon köszönjük, hogy felkészítetted a csónakot az útra, Matatóni! - hálálkodott a segítségért Hanka Banka.
- Igazán nincs mit köszönni, olyan ritkán használjátok, hogy semmi javítanivaló nem volt rajta, éppen csak leporoltam. A mai nap viszont tökéletesnek tűnik egy kis csónakázásra, jól teszitek, hogy nem hagyjátok ki! - mondta a kicsi rák.
- Igazából nem a móka kedvéért vagyunk itt. Azt reméljük, hogy az Álmodozók Könyvével kapcsolatban találunk a tengeren valamilyen információt. - részletezte terveiket Matatóninak Hanka Banka.
- Ugye a mentőmellények itt vannak? - vágott közbe aggódva Cicmerszon.
- Természetesen. Anélkül nem is engedhetném, hogy kihajózzatok. Gyertek, meg is mutatom, hogyan kell biztonságosan felvenni és becsatolni. - ajánlotta fel a segítségét a tarisznyarák.
Miután Hanka Banka és Cicmerszon felvette a mellényeket, Matatóni a csónak vízrebocsátásában is segédkezett, sok szerencsét kívánt, és végül a partról nézte, ahogy barátai a bársonyosan puha hullámairól elnevezett tenger belseje felé kezdtek evezni.
Cicmerszon már éppen belejött az evezésbe és a két barát boldogan gyönyörködött a tenger látványában, amikor arra lettek figyelmesek, hogy mintha két kalimpáló kar látszana ki a vízből a csónaktól nem messze. Nemsokára egy fej, és a hozzá tartozó hosszú vörös hajzuhatag is előbukkant a karok között, de olyan hirtelen eltűnt, hogy nem lehetett felismerni.
- Valaki bajba került, segítenünk kell neki! - mondta ijedten Cicmerszon.
- Hallasz minket? - kiáltott a karok irányába Hanka Banka, mire a fej ismét felbukkant, és ezúttal a csónak felé fordult.
A két barát csak ekkor vette észre, hogy egy sellőlány kapálózik előttük. A vizesen is mesésen göndör fürtök, a tengericsillagokból fűzött nyakék, és a még bajba kerülve is végtelen nyugalmat sugárzó arc voltak bizonyítékai ennek. A sellők a tenger őrangyalai voltak Álomföldén. Csak nagyon kevesen pillanthatják meg őket saját szemükkel, így Hanka Bankáék teljesen ámulatba estek a látványtól.
- Kedves sellő, mi történt? Hogyan tudunk segíteni neked? - kérdezte aggódva Cicmerszon.
- Szervusztok! - üdvözölte őket a sellőlány a helyzet ellenére szokatlan nyugalommal. - Azt hiszem belegabalyodtam egy halászhálóba, és nem tudom kihúzni belőle az uszonyomat. Igazán hálás lennék, ha tudnátok segíteni kiszabadulni. - tette hozzá angyali hangon.
- Sajnos nincs nálunk semmi, amivel el tudnánk vágni a hálót. De támadt egy ötletem. Kievezhetünk a partra és hozhatunk segítséget - válaszolta Hanka Banka.
- Erre a sellőlány megfordult és a tenger belseje felé mutatott:
- Idefelé láttam egy lehorgonyzott hajót, nem volt túl messze, és sokkal közelebb van, mint a part. Ha eleveznétek oda, esetleg a hajón valaki tudna segíteni.
Cicmerszon aggódni kezdett, amiért még beljebb eveztek a tenger közepe felé, de tudta, hogy nem hagyhatják cserben a sellőt, így hát elindultak. Alig pár evezőcsapás után viszont hatalmas hullámok kezdték dobálni a csónakot, ami egészen szokatlan volt a Bársony-tengeren. Ezzel egyidőben sűrű sötét fellegek gyűltek föléjük és egyhamar az eső is szakadni kezdett. A két barát teljesen megrémült.
- Mi lesz most, Hanka Banka? Alig tudom tartani az evezőket. Nagyon félek! - kiáltozott Cicmerszon.
- Most már kicsit én is félek. - vallotta be Hanka Banka. - De már nem lehet messze a hajó. Próbáljunk még egy kicsit tovább evezni, hiszen a hullámok is jó felé visznek minket.
Az esőtől azonban egyre kevésbé lehetett látni bármit is, és igazság szerint Hanka Banka sem volt benne biztos, hogy melyik irányba sodorja őket a háborgó víz. Amikor Cicmerszon mancsai közül kirántotta egy vad hullám az evezőt, menedéket keresve erősen Hanka Banka karjához bújt.
- Segítsééég! - kezdtek ekkor már mindketten reményvesztetten kiáltozni, Hanka Banka pedig a mentőmellényére erősített sípot is megfújta.
Legnagyobb meglepetésükre a sűrű esőfüggöny mögül egyszer csak egy hosszú kar nyúlt feléjük, és egy hajóra emelte őket. Miután a fedélzetre huppantak, sehol sem látták a megmentőjüket, mert a szakadó esőben épp csak az orrukig láttak el. De aztán egyszer csak, amilyen hirtelen jött, úgy vége is szakadt a viharnak, Hanka Banka pedig észrevette a föléjük tornyosuló hatalmas alakot. A kislánynak először a végtelenül hosszú lábakon futott végig a tekintete, majd meglátta az alak feje felett az árbóc végén a fekete alapon fehér mintás, szinte összetéveszthetetlen zászlót is, még ködbe burkolódzva. A kislány összerezzent.
- Egy... egy... kalózhajóra kerültünk Cicmerszon. - súgta halkan barátjának, aki továbbra is a kislány karjába csimpaszkodott, csak most már még erősebben.
- Hanka Bankát bántotta a gondolat, hogy ezúttal talán tényleg egy igazán meggondolatlan kalandba keverte bele Cicmerszont, ezért összeszedte minden bátorságát, és megszólította a kalózt.
- Jó napot kívánok! Én Hanka Banka vagyok, ő pedig itt a barátom, Cicmerszon. Mi... mi nem akarunk bajt...
- Bajt? Senki sem akar bajt errefelé, kedves kis utazó! - nevetett fel az alak, majd ő is bemutatkozott. - Én Hosszúláb Kapitány vagyok, ez pedig itt a hajóm, a Tengeri Csikó. Ha feloszlik a köd, láthatjátok majd a zászlómat is, ami a felkelő napot ábrázolja.
- A felkelő napot? Akkor ez nem is egy kalózhajó? - kérdezte döbbenten, de egyben meg is könnyebbülve Cicmerszon.
- Kalózhajó? Nem, dehogy. - nevetett fel újra a Kapitány. - De örülök, hogy működik a megtévesztés, legalábbis a ködös időben. Ugyanis éppen azért választottam a fekete-fehér zászlót, hogy megtévesszem az igazi kalózokat, és távolt tartsam a Tengeri Csikótól a veszélyt. Tudjátok, én egy afféle felfedező volnék, ismeretlen szigetek és varázslatos csodák után kutatok a tengeren, és az ijesztő külső ellenére igazán békés természetű vagyok. Én sem keresem a bajt. - tette hozzá mosolyogva.
- Nem is vagy ijesztő. - mondta most már kicsit bátrabban Hanka Banka, miközben még egyszer végignézett a Kapitány hosszú végtagjain, és bozontos szakállán.
- Az arcotokra nem ez van írva. - hahotázott Hosszúláb.
- Csak a nagy vihartól ijedtünk meg. De ahogy látom, szerencsére véget ért. - sóhajtott fel Cicmerszon.
- Nem lett vége, kis barátom, éppen csak erőt gyűjt a következő felvonáshoz. Ismerem én az időjárás borús arcát. - mondta az égre emelve tekintetét a Kapitány. - Egyébként mi járatban vagytok errefelé egy ilyen barátságtalan napon?
- A part közelében csodás idő volt, mikor elindultunk. - magyarázta Hanka Banka. - Aztán egyszer csak megláttunk egy bajba jutott sellőt, akit nem tudtunk kiszabadítani az uszonyára gabalyodott hálóból, így segítségért indultunk.
- Egy igazi sellő? Évtizedek óta utazom ezeken a vizeken, de még sosem volt szerencsém egyhez sem. Úgy tűnik, ezúttal egy igazi csodát sodort a víz az utamba a személyetekben. - örült meg a felfedező a hírnek. - És az is csoda, hogy ti épségben vagytok egy ilyen kaland után. De sajnos a csónakotokról ugyanez nem mondható el. Felhúztam azt is a fedélzetre, de egyhamar nem hajóztok ki vele újra, nagyon megtépázta a vihar. No, most pedig mutassátok, merre van az a sellő, aki a segítségünket várja! - adta ki az utasítást a Kapitány.
Hanka Banka erre a part felé mutatott, ami most már tisztán látszódott az esőt felváltó napsütésben. Még az óriási Párnahegyek csúcsait is látni lehetett a messzeségben.
Azonban, ahogyan Hosszúláb megjósolta, a tenger belseje felől hamarosan újabb fekete esőfelhők érkeztek, ezért a Kapitány leparancsolta Cicmerszonékat a fedélközbe.
- Odalent biztonságban lesztek, amíg elül a vihar. És ha jól állítom be a vitorlákat, mire véget ér, pont a sellő közelébe repít minket a szél. Máris megyek utánatok. - mondta a megmentőjük, majd neki is látott a munkának.
Miután meggyőződött róla, hogy a hajót a megfelelő irányba sodorja az vihar, a Kapitány a hánykolódás ellenére vidáman csatlakozott Hanka Bankához és az időközben teljesen elsápadt Cicmerszonhoz a fedélközben.
- Hogy lehet egy ilyen vihart ilyen jó kedvvel átvészelni? - rezzent össze a mennydörgéstől Cicmerszon. - Azt mondtad, csodákat kutatsz. Nem létezik mondjuk egy varázsige az eső ellen? - kérdezte a macska.
- A hosszú évek alatt kitapasztaltam, hogyan legyek barátságban a háborgó tengerrel. - mondta Hosszúláb, majd folytatta. - Tudod, minden okkal történik. És az időjárást nem szabad befolyásolni, kicsi utazó. Létezik ugyan egy varázsige a természeti erők megzabolázására, de nagyon veszélyes. Ráadásul minden varázslatnak ára van. - mondta titokzatosan. - Csak egyvalakiről hallottam, aki használni merte, de úgy tudom, őt sosem látták többé.
Cicmerszon újból összerezzent, ezúttal arra a gondolatra, hogy valaki csak úgy köddé válik egy ártatlannak tűnő varázslattól. Hanka Bankát viszont furdalni kezdte a kíváncsiság, hogy vajon merre lehet az eltűnt illető.
- És esetleg nem jutott a füledbe mostanában valamilyen hír az Álmodozók Könyvét illetően? - érdeklődött a felfedezőnél a kislány.
- Álmodozók? Talán ti is azok vagytok? - kérdezte csodálkozva a Kapitány, miközben végignézett a csuromvizes Hanka Bankán és a reszkető Cicmerszonon. - Hallottam, mi történt veletek, de sajnos semmit sem tudok a Könyvről. Viszont, ha valóban Álmodozók vagytok, ti magatok nem ismertek olyan varázsigét, ami újra életet lehelhet a Könyvbe?
- Csak Álomfogóként, az álmokban tudunk varázsolni. Cicmerszonnal azért járjuk Álomföldét, hogy rábukkanjunk valahol valamire, vagy valakire, aki segíthet. - válaszolta szomorúan Hanka Banka.
- Nos, remélem sikerrel jártok. Ha bármi a tudomásomra jut az ügyetekkel kapcsolatban, valamilyen módon mindenképpen értesítelek majd róla titeket. - tett aztán ígéretet.
Pár perc múlva bebizonyosodott, hogy a Kapitány valóban jól ismerte a tengert, mert amikor hirtelen újra elállt az eső, a fedélzetre lépve Hankáék azt látták, hogy a Tengeri Csikó éppen csak pár méterre a sellőtől állt meg.
- Ott van a sellőlány! Oda tudsz úszni hozzá és elvágni a hálót? - kérdezte Hanka Banka Hosszúlábtól.
- Egy ilyen vihar után az úszáshoz meglehetősen hideg a víz, de ha odaevezek a mentőcsónakkal, arról a karommal már biztosan elérem a hálót és el is tudom vágni. Lehetne a nevem akár Hosszúkar is. - nevetett fel öblös hangon a Kapitány.
- Sellőlány! Hoztunk segítséget! - kiáltotta Hanka Banka, miközben integetni kezdett.
- Nos, inkább a segítség hozott meg titeket. - tisztázta a helyzetet még mindig vidáman Hosszúláb, majd beszállt a mentőcsónakba.
- A Kapitány két hatalmas evezőcsapással odaért a sellőhöz. És nyissz! A bicskája segítségével egy ügyes mozdulattal ki is szabadította a hálóból. Hogy több tengeri lény ne eshessen csapdába ugyanígy, a hálót kiemelte a vízből, és előbb a mentőcsónak, majd a hajó fedélzetére húzta.
- Valamire talán jó lesz még, de annyi biztos, hogy jobb helye van itt nálam, mint a tengerben. - mondta.
A sellőlány nagyon hálás volt mindhárom megmentőjének. Miután kiszabadult, egy pillanat alatt alá is merült a habokba és nem sokkal később három, tenyérnyi méretű, gyöngyházfényű tengeri csigaházzal tért újra vissza, amit kiosztott megmentői között.
- Hálám jeléül, önzetlen segítségnyújtásotokért, és a határtalan bátorságotokért szeretnélek megjutalmazni titeket a tenger egy csodájával. - mondta a sellőlány szinte dalolva. - Ha ezeket a csigaházakat a füleitekhez emelitek, meghalljátok majd benne a tenger énekét, bárhol is vagytok. Olykor pedig a természet egyéb hangjai is hallhatóak benne - tette hozzá titokzatosan.
- Nekem már az is jutalom, hogy végre láthattalak, kedves sellő. - mondta kicsit meghatódva Hosszúláb Kapitány.
- Köszönjük, Sellőlány! - kiáltotta a hajóról Cicmerszon és Hanka Banka.
A sellő ezután szinte rögtön újra eltűnt a tengerben, még mielőtt megmentői további beszélgetésbe bonyolódhattak volna vele. A Kapitány, a hőstettéért kapott ajándékot szorongatva végül felajánlotta az Álmodozóknak, hogy hazajuttatja őket és a csónakjukat, így irányba állította a Tengeri Csikót, ami meg sem állt egészen a tengerpartig. A szárazföldhöz érve Hosszúláb elköszönt új barátaitól.
- Nagyon köszönjük a segítséget, Kapitány! - mondta Hanka Banka már a parton állva.
- Én pedig köszönöm nektek a csodát, amit láthattam! Remélem találkozunk még! - búcsúzott Hosszúláb.
Hanka Banka és Cicmerszon ezután elvonszolták a törött csónakjukat Matatóni kunyhójáig, aki teljesen megdöbbent a romok látványától.
- Te jó ég, hát veletek meg mi történt? - kérdezte a barátait.
- El se hinnéd, de óriási viharba kerültünk a tenger belsejében. - magyarázta Hanka Banka.
- Kétszer is! - tette hozzá Cicmerszon, aki mostanra egészen megnyugodott, köszönhetően többek között a sellőlánytól kapott ajándéknak is.
- Nos, ez a csónak úgy néz ki, mint amin száz vihar söpört végig. Rengeteg munkám lesz vele, ha szeretnétek, hogy megmentsem. - sopánkodott a szemeit az ollóiba temetve a kis tarisznyarák.
- Ez azt jelenti, hogy nem hajózunk többet? - fordult reménykedve Hanka Banka felé Cicmerszon.
- Attól tartok, egy darabig biztosan nem. Ahogyan kérted, a továbbiakban csak a szárazföldön keveredünk kalandokba. - válaszolta barátjának Hanka Banka nevetve.