Hanka Banka és az Álmodozók - második fejezet

2023.02.09

II. Hanka Banka és a Selyemhajú királylány

Alig, hogy betették a lábukat az erdőbe, Hanka Banka és Cicmerszon jajveszékelésre lettek figyelmesek.

- Se-e-e-gít-sé-é-ég! Se-e-e-gít-sé-é-ég! - szólt a hosszú, hangos kiáltás, melyet keserves sírás kísért.

Álomfogóként minden Álmodozó hozzászokott a feltétlen segítségnyújtáshoz, de az álmokon kívül sem hagytak senki sem magára a bajban. Bár az erdő minden irányba nagyon sűrű és végeláthatatlanul hosszú volt, Cicmerszon kiváló hallásának hála Hanka Bankával percek alatt a hang forrásához jutottak. Ott egy kis mókust találtak egy fa tövében fekve, aki a lábát fogta fájdalmasan. Egy másik pedig a fejét fogva rohangált fel, s alá.

- Hát veletek meg mi történt? - kérdezte Hanka Banka.

Az eddig aggodalmasan rohangáló kismókus szeme felcsillant és azonnal hadarni kezdte:

- Jaj, csak hogy végre meghallott minket valaki! Én Bolyhos vagyok, látjátok, mert ilyen szép bolyhos a farkincám. - mutatott a valóban csuda bolyhos barna bundára. - Ő pedig itt a testvérem, Bukfenc, aki... nos látjátok, lebukfencezett az egyik ágról, miközben fogócskáztunk, amit persze nem lett volna szabad. "Nagyon vékonyak es csúszósak ezek a kis ágak!", mondja a mamánk mindig. Rettenetesen mérges lesz ránk, ha hazaér, és meglátja Bukfenc feldagadt lábát. Nem tudom mit tegyünk... szerintetek mit tegyünk? - kérdezte jajveszékelve, majd végre vett egy mély levegőt.

- Először is nyugodjatok meg, aztán mindjárt kitalálunk valamit! - nyugtatta a mókusokat Cicmerszon, majd Hanka Bankára nézett jelentőségteljesen, hiszen neki minden helyzetben támadt valami igazán jó ötlete.

Hanka Banka egy kis ideig elgondolkodva vakarta a fejét, majd egyszer csak felkiáltott:
 - Meg is van! - mondta. - Mennyi időnk van, amíg hazaér a mamátok?

- Sötétedésre biztosan itt lesz. - felelt Bukfenc hüppögve.

- Addigra talán vissza is érünk... - mondta titokzatosan Hanka Banka.

- Arra gondolsz, amire én? - kérdezte Cicmerszon.

- Úgy bizony! Nincs más választásunk, el kell mennünk a Selyemhajú Királylányhoz! Tudom, hogy az erdő egyik legsötétebb részén át vezet az út, de négyen biztosan elég bátorságot tudunk gyűjteni hozzá. És csak a Királylány tudja napnyugtáig rendbe hozni Bukfenc lábát! - magyarázta határozottan Hanka Banka, s közben magában azt remélte, hogy a kis kitérő során valamiféle nyomot is találnak majd a saját problémájukat illetően.

- Mit tehetne a kibicsaklott bokámmal egy királylány? - érdeklődött közben kissé kétkedve a szerencsétlenül járt mókus.

- A Királylány hajának gyógyító ereje van, a hajszálaiból szőtt kötés helyre tudja hozni a lábadat egy szempillantás alatt. - magyarázta Cicmerszon. - Legalábbis ezt mondják róla. Igazság szerint még sosem jártunk nála - vallotta be végül.

Hanka Banka előkapott egy kis kosárkát a feneketlennek tűnő hátizsákjából, és abba ültette be a sérült kis mókust, Bolyhos pedig Cicmerszon vállára ugrott, és így négyesben indultak el a Káprázatos Keskeny Erdő legsötétebb része felé. Csakhogy ahogy egyre mélyebbre értek az erdőben, annál jobban körülölelte őket a sötétség, és Hanka Banka kénytelen volt belátni, hogy nem biztos benne, merre kell tovább menniük.

- Nagyon félek! - mondta Bukfenc! - A mama haragjától kevésbé féltem a fa tövében. Ráadásul elkezdett esni az eső is... - szipogott - Bárcsak ne jöttünk volna el!

- Ne aggódj, kis mókus, most már minden rendben lesz - mondta az égre nézve Cicmerszon.

- Elázik a szép bolyhos bundám, és eltévedtünk, hogyan lenne ez mind rendben? Minden egyre csak rosszabb! - sopánkodott Bolyhos is, de egy pillanattal később már ámulattal nézett a többiekkel együtt az ég felé.

A fák sűrű lombjai között átszűrődő, pislákoló napsugarak megcsillantották az esőcseppeket, és a legragyogóbb szivárványt varázsoltak az égboltra, melynek a vége éppen Hanka Banka lábainál ért földet. A kislány óvatosan letette a kosarát a sérült mókussal együtt a földre, majd határozott, magabiztos léptekkel elkezdett felfelé sétálni a szivárványon, egyenesen az égbolt felé. Ahogyan a lombkorona fölé ért, máris észrevette az erdő végén magasodó Száztornyú Palotát, amiben tudomása szerint a Selyemhajú Királylány lakott.

- Arrafelé kell mennünk! - mutatott keleti irányba Hanka Banka. - És már nincs is olyan messze! Sőt, az esőfelhők végét is látom az erdő szélén, úgyhogy már nem sokáig fog tovább ázni a bundátok! - szólt a kislány, amikor visszaért Cicmerszon és az ámuldozó mókusok társaságába.

És valóban így lett, a helyes irányba haladva nemsokára a palota udvarához ért a négy útitárs, ahol ragyogó napsütés fogadta őket.

- Mintha itt egy percig sem esett volna az eső. - elmélkedett Hanka Banka.

És talán így is volt, mert az épület mögött elterülő tisztás olyan száraznak tűnt, mint ahol hosszú hónapok óta nem esett semmiféle csapadék. Hanka Bankának mindez nagyon furcsának tűnt, és el is határozta, hogy Cicmerszonnal visszatérnek még később erre a vidékre, hogy alaposabban megvizsgálhassák azt maguknak.

Mindeközben a mókusok lélegzete teljesen elállt az óriási épülethez közeledve, mert még sosem láttak ehhez foghatót. A palotát száz meg száz gyönyörű fakeretes ablak és erdei állatokat ábrázoló szobrocska díszítette. Bolyhos rögtön ki is szúrt egy mókust ábrázolót az egyik torony tetején, aminek nagyon megörült.

Mikor elérték a főkaput, ami vagy négy méter magasra nyújtózkodva fogadta az oda érkezőket, Cicmerszon többször is kopogtatott rajta, de senki nem felelt.

- Úgy tudom, a kapu csak azoknak nyílik, és a Királylány csak azoknak segít, akik semmi rosszban nem sántikálnak. - világosította fel a társaságot Hanka Banka.

- De hát mi nem sántikálunk rosszban! - mordult fel Bolyhos. - Bár Bukfenc mondjuk valóban sántikál... - vakarta meg aztán a fejét.

- Talán meg kellene ígérnetek, hogy mostantól mindig az anyukátokra hallgattok! - szólt Cicmerszon tudálékosan.

A két kis mókus egymásra nézett, majd egyszerre kiáltották fel hangosan:

- Megígérjük!

Legnagyobb meglepetésükre a palota hatalmas kapuja erre hirtelen recsegni kezdett és lassan kinyílt, a társaság pedig besétált a teljesen üres fogadóterembe. Körbenéztek, de nem láttak senkit, aki útba tudta volna igazítani őket.

- Hogyan fogjuk megtalálni a királylányt ebben az óriási palotában, és aztán hazaérni időben? Legalább száz szoba lehet itt bent. És már szinte teljesen sötét van odakint. - aggodalmaskodott a kosárban ülve Bukfenc.

- Kérlek, kövessetek! - szólalt meg egyszer csak egy cérnavékony hang, de úgy tűnt, mintha senki sem hallotta volna meg.

Csak Cicmerszon kezdte hegyezni a füleit:
- Ti is hallottatok valamit? Vajon honnan jött ez a hang? - kérdezte a többiektől, majd tovább hallgatózott.

- Azt mondtam, kérlek, kövessetek engem! - ismételte a hang egy kicsit erőteljesebben, de még mindig nagyon halkan.

Cicmerszon ekkor végre észrevette a tappancsa előtt a hang forrását, egy icipici pókot, és rögtön közelebb hajolt hozzá:

- Nahát, szervusz kicsi pók! - mondta a macska, mire a többiek is a pók köré gyűltek.

- A nevem Lábas. Kérlek kövessetek engem az emeletre. A Királylány ott fogad titeket.

A társaság a pók nyomában négy emeletnyi lépcsőt mászott meg, és legalább két tucat szoba mellett haladt el, mire elérték azt az egyet, ahol a Királylány várta őket. Amikor beléptek a terembe, nagyon meglepődtek, mert a királyi pompa helyett egy igazán praktikusan berendezett műhely fogadta őket. A jobb oldali falnál halmokba rakott, feltekercselt selyemszálak és fonalak sokasodtak, a bal oldalon pedig kis pókok működtette szövőszékek sorakoztak. A Selyemhajú Királylány, akinek padlóig érő szőke hajkoronája káprázatosan csillogott a plafonról lógó kristálycsillárok fényében, a szoba közepéről felügyelte a műveleteket. Hanka Banka és Cicmerszon sokat hallottak már a Királylány selyemhajából készülő mindenféle sérülést meggyógyító kötésekről. És lám, most végre a saját szemükkel is láthatták, hol készülnek.

A Királylány elé érve Hanka Banka már éppen belekezdett volna a történetükbe, de ő kedvesen elébe vágott:

- Szervusz Hanka Banka! Tudom, hogy miért vagytok itt a barátaiddal. Mindenről tudok, ami a birtokomon történik, és tudod, a Káprázatos Keskeny Erdő is annak a része. Bukfenc, mutasd csak ide a fájós lábadat! - mondta mosolyogva.

Hanka Banka nagyon meglepődött azon, hogy vendéglátójuk mindent tud úticéljukról, de bólintott, és a kis mókus hordágyául szolgáló kosárral a kezében közelebb lépett a Királylányhoz, aki rögtön a tenyerébe fogta Bukfencet. A Királylány ezután hatalmas abroncsos szoknyája zsebéből előhúzott egy vékony kis selyemkendőt, ami a hajszálaiból készült, és óvatosan a kismókus duzzadt bokájára kötötte. A többiek álmélkodva figyelték és várták, hogy vajon mi fog történni.
Alighogy elkészült a masni a kötésen, Bukfenc felkiáltott:

- Ez hihetetlen, máris jobban érzem magam! - mondta a mókus, és ennek mindenki nagyon megörült.

- Én tudtam, hogy így lesz! Egy percig sem kételkedtem! Rögtön tudtam, hogy a Királylány tud majd nekünk segíteni, és minden rendbe jön! Teljesen felesleges volt bárkinek is aggodalmaskodni! - örvendezett diadalmasan Bolyhos, úgy téve, mint aki tíz perccel ezelőttig nem rettegett volna éppen amiatt, hogy örökre elvesznek a palota folyosóinak útvesztőiben.

Bolyhos előadásán mindenki jót nevetett, de nem volt idő a további csevejre, hiszen mindannyian tudták, hogy a vészesen közeledő sötétség miatt sietniük kellett hazafelé.

- Hogyan köszönhetnénk meg a segítségedet, Királylány? - kérdezte mindenekelőtt Hanka Banka.

- Talán egyszer még tudjátok majd viszonozni a segítséget, de most mennetek kell, mert nemsokára teljesen sötét lesz. - válaszolt a Királylány, majd folytatta. - Lábas elvezet titeket a Bűvös Tükörterembe, ahonnan az erdő bármely pontját egy szempillantás alatt elérhetitek. Keressétek meg a tükrökben a fát, ahol találkoztatok, fogjátok meg egymás kezét, hunyjátok be a szemeteket, koncentráljatok erősen, és pillanatok alatt hazajuttok.

- Nagyon köszönjük! Minden jót! - hálálkodott Hanka, és bár legszívesebben még vagy ezer kérdést feltett volna a Királylánynak, a többiekkel együtt a türelmetlenkedő Lábas után szegődött, aki már az ajtóban várta őket.

Bukfenc, kicsit lemaradva, mintha mi sem történt volna, játszi könnyedséggel ugrott le a Királylány tenyeréből a padlóra, és csatlakozott a Lábas által vezetett menethez a Tükörterem felé.

- Lábas, mondd, a Királylány egyes egyedül lakik ebben a hatalmas palotában? - kíváncsiskodott Hanka Banka.

- Mi pókok is itt vagyunk neki. - válaszolt kicsit sértődötten a pici pók, és némán tovább kísérte a társaságot a terem felé.

A kislány ezek után nem erőltette tovább a kérdezősködést, de egyre csak érett benne a gyanú, hogy a Száztornyú Palota valamiféle titkot rejt. Amikor megérkeztek a Bűvös Tükörteremhez, Lábas betessékelte Hanka Bankát, Cicmerszont és a lemaradó mókusokat is a helységbe, majd becsukta mögöttük a hatalmas ajtót.

A terem falain több száz különböző méretű és formájú tükör lógott, és mindegyikben az erdő egy-egy szegletét lehetett látni. Bolyhos rögtön kiszúrta az egyikben azt a fát, melynek ágai között pár órával azelőtt testvérével fogócskáztak. 

Share